Johnny and the Moondogs
Az 1958. év ismét a változások esztendeje. Eric Griffith kiválik az együttesből s a helyét Paul egyik iskolatársa a Liverpool Institute-ban, bizonyos George Harrison foglalja el! Ezt a változást is belső viszály előzte meg és robbantotta ki. Paul, attól a perctől kezdve, hogy a Quarry Men teljes jogú tagja lett, arra törekedett, hogy minél jobban játsszék az egész együttes, ezért egyre-másra osztogatta tanácsait társainak, hiszen sokkal jobban gitározott náluk. Paul felfogta csakhamar, hogy Eric nem rendelkezik a szólógitáros szerephez szükséges adottságokkal, ezért egyre nyaggatta Johnt, a vezetőt, hogy adja át neki a szerepkört. Eric Griffith ezt zokon vette, különben is már elege volt abból, hogy az egész társaságot Paul ugráltassa – John közbejöttével. Ígyhát Eric sértődötten kivált a bandából. Pete Shotton és Ivan Vaughan tanultak ebből a példából és önként távoztak az együttesből. Mikor Paul hívta George-ot az együttesbe, George azonnal és lelkesen igent mondott. Az új fiú brilliáns gitárjátéka úgy megnyerte John tetszését, hogy haladéktalanul „felvette” Eric megüresedett helyére. A személyi változást természetszerűleg követte a névváltozás is. Az új név: Johnny and the Moondogs. Ez a nemes megnevezés az alábbi összetételű együttest foglalta magába:
John Lennon – gitár. Paul McCartney – gitár. George Harrison – gitár. Nigel Whalley – basszus. Colin Hanton – dob.
Ebben az összetételben vettek részt 1958 nyarán egy manchesteri tehetségkutató versenyen, ahol igen jól szerepeltek, de a döntőt nem tudták megvárni, mert lekésték volna az utolsó liverpooli vonatot. A dobot tehát mégiscsak át kellett festeni az új névre, de nem örvendezhettek neki sokáig. Az év végével Colin Hanton is kivált az együttesből, ígyhát dobos nélkül maradtak. Ez jelentős csapás volt a Moondogs számára, mivel csonka felállásukban csupán jelentéktelen kis születésnapi összejöveteleken vállalhattak fellépést. Szétesés fenyegette megint a nagyra hivatott bandát!
|